kovacskati
kovacskati
A kezdet
 
Menü
 
Fonogram - Magyar Zenei díj 2020

 
Kossuth-díj

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2011-12-12
 
Hirek - cikkek
Hirek - cikkek :

  2016.10.14. 12:43

2016. október 1. Blikk


2016. október 1.
forrás: Blikk.hu
Kovács Kati segíti Radics Gigit

Radics Gigi szerint Kovács Katit énekelni, a stílusát utánozni kimondottan nehéz feladat

Újabb nagy feladat előtt áll Radics Gigi (20), aki a Sztárban sztár vasárnapi adásában Kovács Katiként (71) áll a színpadra. A korábban Michael Jacksont és Emeli Sandét is éneklő Gigi próbált a lehető legjobban felkészülni az 1966-os Táncdalfesztivál győzteséből, bár kétségtelen, nem volt egyszerű dolga.

– Tisztelem Kovács Katit, legendának tartom, a szüleim az ő dalain nőttek fel – árulta el Radics Gigi. – Egyedi az előadásmódja, nehéz feladat elé állítottak a szerkesztők. Azért nem félek, gyakorlom a stílusát. Nem könnyű, hiszen egyrészt mindenki tiszteli és kedveli, ezért tudom, hogy stílusosan kell előadnom a dalát, másrészt teljesen más technikával énekel, mint én.

Gigi azonban segítséget is kapott a felkészülésben, hiszen Kovács Kati mellette áll, támogatja
Gigi több figyelmet, sőt néhány jótanácsot is kapott Kovács Katitól.

– Szerencsére kaptam tőle egy-két jó tippet a dallal kapcsolatban, jólesik tőle a biztatás, így már nem is izgulok annyira – mondta mosolyogva.

Kovács pedig nem is titkolta, szorít fiatal kollégájának.

– Belenéztem egy korábbi produkciójába, amikor Jacksont énekelt. Nagyon jó volt! Ám egy másik nő személyiségét átvenni talán még furcsább és nehezebb. Főleg azért, mert más a habitusa, ahogy tapasztaltam, Gigi nyugodt, kedves gyerek. Éppen azért szeretjük, mert szerény, jót akar, jól énekel – magyarázta Kovács Kati. – Mi más tanácsot is adhatnék? Hajrá, Gigi!

Álltak együtt színpadon

Radics Gigi ezúttal Kovács Kati számát énekli a műsorban, ám a fiatal énekesnő szép emlékként őrzi azt, amikor együtt állt a színpadon a nagy előddel.

– Korábban álltunk már közösen egy színpadon, akkor emberileg is volt szerencsém megismerni Katit. Nagyon megkedveltem őt a színfalak mögött, ezért is megtisztelő, hogy vasárnap este megformálhatom őt – magyarázta Gigi.

Kovács Kati rajongói oldal fényképe.

 

 
facebook

zene-zene-zene videók

 
zenekarok oldalai

Sasvári Sándor Hivatalos facebook oldala

Kovács Kati Rajongói oldal facebook

Kovács Kati gportal

vörösklub gportal

lordklub gportal

demjenrozsi gportal

Gabi oldala

 
HIRDETÉS

 

 

 
Tartalom

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon